Szembesültem egy pár dologgal az elmúlt napokban, ami kevésbé tetszik...
Éppen 2 hónapja lesz, hogy elkezdtem futni. Egeket szeretnék már ostromolni... Nagyon nehéz magam visszafogni, hogy ne állandóan a futás körül járjon az agyam és alig várom mindig a következőt. Soha nem gondoltam volna, hogy ÉN valaha fogok szeretni futni, pedig így van. És akkor a személyi edző egyszeriben azt mondja, ne fussak, mert a pulzusom nagyon magas, csak gyorsan gyalogoljak... Kb. mintha egy kiszabadult rabnak mondanák, hogy ugyan mehetne, de ne menjen már ki a börtön kapuján, ha egy mód van rá. Értem én, hogy zsírégetés, értem én, hogy máshonnan használom az állóképesség-tartományban végzett edzéshez az energiát, nem a zsírból, na de mégis... Tehát ami eddig örömet okozott, ne csináljam? Türelem... Nem tudom, tényleg türelmetlen vagyok?
Mellesleg szólva nem bírtam ki és tegnap megvolt egyben 4 km belegyaloglás nélkül eufória-érzés nélkül, mert bennem volt az, ha ezt az edzőm megtudná, nem örülne neki. Így nem is volt jó annyira a végén, mint eddig. Végig rajtam volt a kütyü, néztem, hogy a következő tartomány tetejét, azaz a 150-et ne haladja meg a pulzusom, hát kb. mint egy nyugdíjas csiga, úgy futottam, és valóban, többet bírtam, mint eddig bármikor, és nem volt lila fejem, amikor hazaértem, és kaptam levegőt, tehát voltak jó dolgok is, de ami eddig akkora örömöt okozott, hogy még egy szintet léptem, elmaradt.
Lelkileg készülök a vasárnapi életem első versenyére is, ez is izgat, az edző nem örült neki, amikor megemlítettem, hiszen a pulzusom... Ugyanakkor nem véletlenül kértem a segítségét, mivel bizonytalan voltam magamban, hogy jó-e úgy, ahogy eddig végeztem a dolgom. És most valahogy úgy érzem, nem jól csináltam... Ez az egyik. A másik épp az edző személyével kapcsolatos: nem tudom, hogy megbízhatom-e benne. Lehet, hogy nem is akarom én ezt erőltetni annyira. Azon gondolkodtam, félre a kütyüvel, edzővel, folytatom, ahogy eddig, érzésre, és kész. Olyan bizonytalan vagyok, vagy nem?
