Elsősorban háziasszony

 2012.03.17. 19:41


Hát igen, elsősorban háziasszony vagyok, nem pedig "futó". Először is mivel még nincs meg a 20 perc egyfolytában futás, másodsorban ez a mai és tegnapelőtti nap is látszott.

Tegnapelőtt ugyanis az történt, hogy délelőtt lévén muszáj volt elkezdenem főzni az ebédet, ugyanakkor az edzést reggelre terveztem, amiből délelőtt lett, tehát a kettő épp egybeesett. Gondoltam, mégiscsak odateszem főni a húslevest, mielőtt elindulok. Akkor észleltem, hogy a második fogáshoz nincs itthon mustár. De mivel ünnepnap volt, esélyem sem volt, vidéki lévén boltba menni. Vagyis akkor jutott eszembe, hogy nemrég nyílt egy pici közért tőlünk nem messze, ami épp a szokásos futóútvonalamon helyezkedik el.  Reménykedtem. És lám, nem hiába, úgyhogy futásomat megszakítva bementem mustárt venni, és mint a váltóbotot, szorongatva, indultam tovább. Hiába, elsősorban háziasszony vagyok...

A mai napra tervezett bringázásom azért maradt el, mert reggel minden ízületem, az izmaim hevesen elkezdtek tiltakozni, hogy elinduljak, de ez talán még nem lett volna akadály, ám holnapután konyhaátalakítás kezdődik és mit szokás ilyenkor tenni? Természetesen kipakolni az összes lábast, tányért, kanalat és a falon lógó utolsó virágig mindent biztonságos helyre vonultatni. Nincs nagy konyhám, elment mégis vele a fél napom, az izomlázam közben elmúlt, ugyanakkor olyan fáradt lettem, hogy simán egyenértékű volt szerintem egy kisebb bringatúrával. Na jó, nem biztos, de így jobb a lelkiismeretem.

 

 

Címkék: főzés háziasszony konyhapakolás

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmod-valtoztatas.blog.hu/api/trackback/id/tr514322609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása