Lejárt az 1 hónap, amit megfogadtam, hogy kivárok, míg döntök, mi legyen a személyi edző és a pulzuskontroll sorsa. Jelentem: bevált mindkettő az edző bevált, a pulzuskontroll jócskán visszavett a lendületemből. Megértettem végre a különböző zónák lényegét, és azt, hogy miért is kéne nekem szigorúan a zsírégető, azaz a 110-128 közötti tartományban maradnom. A futáshoz sajnos eddig mindig túlment ezen a határon a pulzusom, ezért gyalogoltam. Eddig. Talán most már majd futhatok is.
Sokat gondolkodtam, elmeséljem-e ország-világnak, milyen butaságot csináltam, de arra gondoltam, ha csak egyetlen ember elgondolkodik miattam azon, belevágjon-e egy olyan edzésbe, amit én műveltem, már megérte. Az történt ugyanis, hogy barátnőmmel kicsit "muszáj" volt iszogatni (1-2 tojáslikőr lecsúszott, ennyi), csakhogy utána váratlanul úgy döntöttem, mindezt levezetem egy edzéssel. Nem kellett volna, mivel testem minden porcikája jelzett kétségbeesve, hogy NE, de hát ilyenkor az ember lánya miért is figyelne erre? Egyenes következménye lett, hogy másnap alig bírtam menni, annyira begörcsölt a lábam és azóta is - bár már nagyon minimálisan - de fáj. Edzőm - mondanom sem kell - nem tapsolt örömében, amiért ilyen "ügyes" voltam. Így a futásnak, sőt a gyaloglásnak is egy időre lőttek... Viszont tegnap és tegnapelőtt már biciklire pattanhattam, és 50 km-t letekertem, ami nagyon jól esett. Próbálom kiheverni és jóvátenni a baklövésem.
Jövő hétvégén K&H félmaraton váltó versenyem lesz, amit alig vártam, de így most picit megváltozott a helyzet. Elvileg ma már mehetnékem volt nagyon futni, mivel arra ébredtem, hogy nem fáj a lábam, ki kéne magam próbálni, de az edző még mára is gyaloglást írt elő... Azt mondja, ő TUDJA, hogy le tudom futni, ne aggódjak és legyek türelmes. Hát, ez van.
