...egyedül tényleg nem megy

 2012.04.09. 21:47

Rájöttem, hogy edzésileg és életmódváltoztatásilag is lassan eljutok oda, hogy egy teljesen kontrollálatlan, fejetlen, parttalan valami lesz az egész, ha így folytatom. Kajanaplót nem vezetek, a súlyom mindössze 2 kg-ot csökkent lassan már 2 hónap alatt, ami azért valljuk be, nem igazán nagy teljesítmény. Mindezeket egybevéve úgy döntöttem, a saját érdekemben lépnem kell.

Hála a Gergő által írt blognak - ami tulajdonképp elindított engem azon az úton, ahol most járok - és az ő közösségbe hívásának, a DK_Team facebook csoportjába kerültem, ahol is sok segítőkész ember között találtam magam. Rögtön elsőre megkérdezték, nem veszek-e részt egy rövidtávú futóversenyen... :)) Ami számomra elég elképesztő.

Tapasztalat. Ez, ami nekem nincs, és ebben a csoportban pedig annyi okosságot olvastam ezalatt a pár nap alatt, hogy hirtelen nekem, kezdőnek kicsit sok(k) is. De az nem baj, abból sose elég. Egyelőre csak tájékozódom és figyelek, csendben, majd ha eljön az ideje, úgyis jobban bekapcsolódom. Jó azt érezni, hogy nem csak úgy egyedül bele a világba vagyok, segítség nélkül.

Emellett addig keresgéltem, míg a lakóhelyemhez közelebb nem találtam egy személyi edzőt, akivel szombatra beszéltem meg egy találkát, amikor is jobban személyre szabjuk közösen az edzéseimet. Arra jöttem rá, hogy nagyon egyedül vagyok én ebben a fogyás-edzés dologban, ezért is jó minél több embert keresni, akikre számíthatok. Hát, most épp ezen vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmod-valtoztatas.blog.hu/api/trackback/id/tr984374231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása