Ma hosszú idő óta (3 hónap) újra a teremben kezdtem végre! Annyira hiányzott!! Erre csak ott és akkor jöttem rá, amikor ráálltam a futópadra. Végre! A mozgás élménye, az endorfin szép lassan annyira az életem részévé vált, hogy ha kihagyom, depis leszek.
Első nap 60 perc kardioedzéssel indítottam, aminek a végére nem mondom, hogy totálisan kidőltem, de rendesen elfáradtam. A pulzusom is 140 körül volt. Nem tehetek róla, de mindig a szeptemberi félmaratonom jut eszembe, amihez képest ez semmi, és ennyire nem vagyok formában... De azért megyek, hogy formába lendüljek!
Amúgy sokat elmélkedtem mostanában azon, mennyire határozza meg életem az edzés és arra jöttem rá: nagyon. Az utóbbi hónapokban nem nagyon lehetett rám ismerni, amíg nem volt a lábamon futó-edzőcipő, mintha kicseréltek volna. A lényeg, hogy a térdem fájdalommentes lett és most már visszazökkenek a régi edzéses kerékvágásba!
