Igen, igen, megvolt életem első futóversenye! Ha valaki azt mondja nekem bármikor, hogy idén futóversenyen fogok részt venni, tuti röhögőgörcsöt kaptam volna. Most kezd csak tudatosulni bennem, hogy futóvá válni valami olyan megállíthatatlan folyamat, amiből nem lehet kiszállni!
Hát, elmesélem, hogy történt az a vasárnapi nap, amit szerintem míg élek, nem felejtek el, akkora hatással volt rám. Nagy volt bennem az izgalom, az alvás sem ment úgy, mint máskor. A 6 órás vonattal beértem ELSŐKÉNT a verseny helyszínére... Ezt azért nem gondoltam volna és nem így terveztem. Gratuláltak, hogy én vehettem át az első rajtszámot :))
A DK Team tagjait nem volt nehéz hamar megtalálni. Annyira örültem, hogy tartozom valahova! Mondjuk nélkülük el sem mentem volna. Ezúton is hálás köszönet nekik, Gergőnek a létezésért!!!!
Jött a közös bemelegítés, majd rajthoz álltunk. Annyira jó érzéssel töltött el a rajtnál, hogy ott és akkor eldöntöttem, ezt még nagyon sokszor szeretném megismételni. Még akkor nem sejtettem, hogy a célba érés még nagyobb örömet fog okozni. Nekem ez a rövid, 3,5 km-es táv volt a maratonom :)))
Induláskor beleestem a kezdők hibájába, amit pedig megfogadtam, hogy nem fogok elkövetni, de mégis a gyerekek miatt sikerült, akik elhúztak mellettem. Eléggé beleadtam apait-anyait és hamar észrevettem, hogy ez így nem lesz jó, visszavettem kicsit és aztán végig tartottam a lassabb tempót. A levegőben szálltak a nyárfák pihéi, amiből párat bekaptam, beszippantottam, és néha nem volt annyira jó, de összességében, pláne a célegyenesben fantasztikus volt. Szerintem a nagy futók is érezhetnek ilyen bizsergés-szerű érzést, mielőtt a célba beérnek, mert én bizony eme rövid táv után ezt éreztem! Eufória!!
Szóval elkapott a gépszíj, nincs megállás. Elhatároztam, hogy mivel még sok ilyet szeretnék, hallgatok az edzőmre és a pulzuskontrollos edzések miatt egy időre - állítólag pár hét - visszamegyek gyaloglásba, bár nagyon nehéz lesz, de a cél érdekében bármit.
Lehet, hogy egyszer nekem is ilyen lábam lesz? :))
