Ma nagy öröm ért: sikerült a pénzügyvizsgám, ezért eufóriámban el is felejtettem, hogy nekem nem kéne kávét innom, mivel egy hatalmas jeges kávéval ünnepeltem a nagy eseményt a szemközti cukrászdában. Kellett nekik pont a mi házunknál megnyitniuk... Amúgy nagyon szeretem a helyet sajnos. Tehát önfeledt ünneplésem után fészkelte be a gondolat a fejembe magát, miszerint lehet, ezt ki kellett volna hagyni.

Mivel az átlaghő ma is, akárcsak a napokban 38 fok körül volt, ezért naplemente környékén indultam utamra, a lányom, mint biciklis kísérő jött velem. Annyira kis aranyos, hogy elkísér néha! Kb. az első 5 percben éreztem, hogy pulzusilag gondok lehetnek, de gondoltam, megpróbálom normális keretek között tartani, és nem kihajtani magam. Én kis naiv. Azt hittem, mivel lassabban futok, majd jobb lesz. Hát, a 170-es tartomány körül mozgott a drága, éreztem is rendesen, hogy nem jó, de azért 7 kilit így is lefutottam. Mondjuk lehet, beszélgetni sem kellett volna közben a lányommal. De néha muszáj volt. Tavaly ez versenytávnak számított még, most amikor nem akarok nagyon hősködni, 5-7 kilométer a minimum, amit beiktatok. Ezzel a távval most léptem át a tavalyi összesen lefutott km-eim számát, ami 210 volt, most itt tartok. Minden relatív. A nagy futókhoz képest tudom, ez semmi, de a tavalyelőtti 0 lefutott km-emhez képest nem kevés. Örülök neki, az a helyzet.